A HARTMANN Online Akadémia (HOA) oktatási felület mind a szakemberek, mind a lakosság számára kínál időről időre megújuló ismeretanyagokat, videókat, e-learning kurzusokat sebkezelés, fertőtlenítés, otthoni diagnosztika, sztómaterápia, inkontinencia és egyéb egészségügyi témakörökben.
A HARTMANN® felelős egészségügyi vállalatként több mint két évtizede hívja fel a figyelmet az egészségvédelem és a megelőzés fontosságára, valamint elkötelezett híve az ezirányú ismeretek széles körű terjesztésének. Küldetésünknek tekintjük az egészségügyi szakemberek és a lakosság hiteles tájékoztatását, egészségügyi ismereteik bővítését.
A világjárvány felhívta a figyelmünket a pontos tájékoztatás különleges fontosságára, bármilyen témáról is legyen szó. Mivel a személyes találkozók fokozott kockázatot jelentettek, illetve a szabályozás is korlátozta azokat, ezért ismeretterjesztő tevékenységeink esetén is a hangsúly az online formára helyeződött át. Ennek egyik legfontosabb platformja a HARTMANN Online Akadémia weboldal lett, melyet saját fejlesztésként a HARTMANN-RICO Hungária Kft. 2021-ben hívott életre.
Kezdetben kissé tartottunk attól, hogy az „éles váltás”, a személyes kontaktusok megszakadása az érdeklődők számának csökkenésével járhat. Szerencsére tévedtünk. Ez a társadalom - a mi tapasztalataink alapján - hamar felnőtt az online tér használatához és a mindennapi életbe beillesztette annak előnyeit.


Számos pozitív visszajelzést kaptunk a résztvevőktől a képzések folyamán, néhány ezek közül:
„Köszönöm a lehetőséget! Jól összeállított érdekes anyagok voltak. Jó előadókkal!”
„Az előadások nagyon érdekesek, minden apró részletre kiterjedtek. Figyelmesen végig nézve a teszt kitöltése nagyon egyszerű volt. Az előadók szakmai tudása, felkészültsége kiváló!”
„Nagyon hasznos volt és tanulságos, főleg a sebkezeléssel kapcsolatos téma. Érdekesek voltak a képek.”
„Gyakorlatban jól használható tananyagot kaptam.”
„Köszönöm szépen Önöknek az oktató videót, még fogok tanulni itt.”
„Nagyon motiváló és összeszedett előadások voltak. Köszönöm!”
A nagy érdeklődés és az aktív részvétel arra inspirált bennünket, hogy az ősz folyamán újabb kreditpontos képzéseket indítsunk az alábbi témákban:
1. „Sebes” válasz tárán innen és túl, avagy sebkezelési tanácsadás a gyógyszertárban
• A bőr anatómiája, élettana, kórélettana, akut és krónikus sebek, speciális esetek
• A seb és a környéki bőr állapotának felmérése és sebkezelés (akut, krónikus) ajánlási folyamat (meddig mehet el a patikus)
• Sebfertőzés, sebek fertőtlenítése, infekciókontroll
•Kompressziós terápia és kapcsolódó termékek
• Patikai kommunikáció, betegedukáció, gyakorlati javaslatok a kötszerek és kötésrögzítők alkalmazásához, a vényre írhatóság szabályai
2. A sebkezelés korszerű dimenziói, avagy paradigmaváltás a sebkezelésben
• A sebtípusok és a sebellátás történelme, akut és krónikus sebek, a sebgyógyulási folyamatok mai modern holisztikus megközelítése
• Evidencia alapú váladék kezelés a krónikus sebek tekintetében
• Kompressziós terápia
• A T.I.M.E.R.S. keretrendszer
• Negatívnyomás-terápiás sebkezelés szakdolgozói kompetenciái
3. Sztómával élő betegek ellátási sajátosságai az alapoktól a személyre szabott terápiáig
• Az emésztőrendszer anatómiája és élettana
• A vizeletkiválasztó rendszer, valamint a bőr anatómiája és élettana
• Sztómaterápia és a sztómaterápiás eszközhasználat alapjai
• Orvostechnikai eszközök/ gyógyászati segédeszközök alkalmazása a sztómaterápiában
• A sztóma és a sztóma körüli területek szövődményei
Ezen képzések előkészítése jelenleg is zajlik, indulásukról a www.hartmannakademia.hu weboldalon tájékozódhat.

A HARTMANN Online Akadémia számokban (2022.08.08.):
• A weboldalra regisztráltak: 1962 fő
• Összes elvégzett képzések száma: 1012
• Kreditpontos képzésen sikeresen vizsgázottak száma: 720 fő